Aki beszél az téved. Ezt minden előadásomon elmonodom, mert fel akarom hívni a hallgatók figyelmét arra, hogy a szavak csak rámutatnak a valóságra, nem jelentik a valóságot. Olyan, mintha az útjelző táblát összetévesztenéd a hegycsúccsal, amelyikre mutat.
Ez azért fontos, mert nagyon sokszor a szavakat, fogalmakat összetéveszted a valósággal, ez pedig oda vezet, hogy felesleges konfliktusokba, vitákba, problémákba kerülsz, nem beszélve arról, hogy téveszmék sorozatát használhatod a saját és a környezeted kárára.
Amikor valaki a béke szóról beszél, neki van egy képe a békéről, viszont a többieknek teljesen más képe van ugyanarról a fogalomról. Így nem csoda, hogy nem tudnak közös nevezőre jutni a vezetők a békét illetően.
De vegyünk egy egyszerűbb fogalmat, az almát.
Ránézel egy gyümölcsre és almának nevezed. Amint kimondod az alma szót, már nem látod azt a maga teljességében, hanem csak az elméd alkotta fogalmán keresztül. Ez pedig nagyon bekorlátozza, bármiről is legyen szó. Amikor a cigányokról beszélsz, akkor nem látod, érzed, érted őket az örömeikkel, fájdalmaikkal stb., hanem egy benned élő képet elevenítesz fel, a hozzá társuló érzelmeket.
Bármikor is használod a szavakat (és azokat jó használni a hétköznapi kommunikációnkban), légy annak tudatában, hogy azok nem a valóság, hanem útjelzők. A valóság sokkal bonyolúltabb.
Nem tudom, hogy melyik keleti mestert idézem, ő mondta, hogy amikor egy gyereknek megmutatsz egy fát és azt mondod, hogy az egy fa, akkor a gyerek soha többé nem fogja látni a fa igazi csodáját, mert azt fogja mondani, hogy az „csak egy fa”.
Kérdésem hozzád a következő: „Te hol veszíted el a csodát az életedben az elméd által alkotott és rosszul használt fogalmaknak köszönhetően?”
