„Tested világa a szemed. Ha szemed ép, egész tested világos lesz, de ha hibás, tested is sötét lesz.”
Lukács 11,34
Azt gondoljuk, a világot akkor lehetne megmenteni, ha elegendő jóakarat és türelem lenne. Ez azonban tévedés. Ami megválthatja a világot, az nem a jóakarat és a tolerancia, hanem a tiszta gondolkodás. Mi haszna lenne a türelemnek, ha közben meg vagy arról győződve, hogy neked van igazad, s mindaz, aki nem ért veled egyet, tévedésben él? Ez nem türelem, hanem leereszkedés. Az pedig nem a szívek egységéhez, hanem megosztottságához vezet, mert feljebb képzeled magad a többinél. Ez a pozíció pedig magasabbrendüségi érzethez vezet, a szomszédaidban pedig neheztelést szül; s ez további türelmetlenséget.
Igazi türelem csak akkor születik, ha nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy az igazságot illetően mindannyian mélységes tudatlanságban szenvedünk. Mert az igazság lényegét tekintve misztérium. Az értelem legfeljebb érzékelni tudja, de nem képes megragadni s még kevésbé szavakba önteni. Eszmerendszereink ha rámutatnak, de nem képesek szavakba foglalni. Ennek ellenére az emberek sugárzó arccal beszélnek a párbeszéd értékéről, ami a legrosszabb esetben annak a kísérletednek az álcázása, hogy megpróbálod a másikat meggyőzni az igazadról, a legjobb esetben pedig megóv attól, hogy úgy gondolkodj, mint az a béka, amelyik szentül meg van győződve, hogy az ő kútján kívül nem létezik semmi más.
Mi történik akkor, ha a különböző kutak békái párbeszédet folytatnak meggyőződésükről és élményeikről? Horizontjuk kibővül s elismerik más kutak létezését is. De továbbra sincs fogalmuk az igazság óceánjának létezéséről, mert azt nem lehet a koncepciók kútfalai közé szorítani. S a szegény békák továbbra is megosztottak lesznek, továbbra is az „enyémről” és a „tiedröl” fognak beszélni, a te élményeidről, tapasztalataidról, a te ideológiádról és az enyémről. A képletek megosztása nem gazdagítja a megosztókat, mert azok a kutak falaihoz hasonlóan csak megosztanak; egyedül a határtalan óceán egyesít. De hogy elérjünk az igazságnak ehhez az óceánjához, amelyet nem korlátolnak meggyőződések, szükséges, hogy a tiszta gondolkodás ajándékának birtokában legyünk.
Mi a tiszta gondolkodás, s hogyan lehet azt megszerezni? Az első dolog, aminek tudatában kell lenned, hogy nem igényel nagy tanulást. Olyan egyszerű ez, hogy még egy tízéves gyerek is elsajátíthatja. Amire szükség van, az nem tanulás, hanem a tanulás elfelejtése, nem kellenek nagyszerű képességek, hanem csak bátorság. Megérted ezt, ha elképzelsz egy kisgyermeket egy idős, eldeformálódott cseléd karjaiban. A gyermek még túl fiatal ahhoz, hogy szülei előítéleteit magáévá tegye. Amikor a kicsi befészkeli magát annak az asszonynak az ölébe, nem a fejében lévő előítéletekre reagál, mint például, fehér asszony, fekete asszony, csúnya, csinos, idős, fiatal, anya, vagy cseléd, nem kategóriákra és címkékre válaszol, hanem a valóságra. Az az asszony megfelel a gyermek szeretetigényének, és a gyermek erre a valósagra reagál, nem az asszony nevére, alakjára, rasszára és vallására. Ezek teljesen érdektelenek. A gyermeknek még nincsenek beidegződései és előítéletei. Ez az a környezet, amiben a tiszta gondolkodás végbemehet. S ha valaki így akar gondolkodni, ahhoz el kell hagynia mindazt, amit tanult, és értelmét olyanná kell alakítania, mint a gyermek értelme, amely még mentes a múltbéli élményektől és a programozástól, mert ezek elhomályosítják valóságlátásunkat.
Nézz magadba, és vizsgáld meg a személyekre és helyzetekre adott reakcióidat, s elrémülten fedezed majd fel reakcióid mögött az előítéletektől terhelt gondolkodásmódot. Szinte sosem ennek a konkrét személynek vagy dolognak a valóságára válaszolsz. Elvekre reagálsz, ideológiákra, gondolkodási rendszerekre, gazdasági, politikai, vallási, pszichológiai rendszerekre, előre gyártott eszményekre és előítéletekre, legyenek azok akár pozitívak akár negatívak. Vedd egyenként sorjába őket, minden személyt, tárgyat és helyzetet, kutass az előítéleted után, s válaszd el, itt, magad előtt a valóságot a programozott észlelésedtől és elképzeléseidtől. Ez a gyakorlat oly meglepetést hoz számodra, amely felér a Szentírás kinyilatkoztatásaival.
Az előítéletek és hiedelmek a tiszta gondolkodásnak nem egyedüli ellenségei. Van még egy ellenségpár, a félelem és a vágy. Az érzelmektől, nevezetesen a félelemtől, a vágyaktól és önzéstől mentes gondolkodás olyan aszkétizmust igényel, ami megijeszt. Az emberek tévesen azt hiszik, hogy az agyukkal gondolkodnak, holott valójában a szivükkel végzik ezt, amely először mondja ki a következtetést, aztán pedig kiadja a fejnek az utasítást, hogy találjon megfelelő indokokat, amivel megvédheti a konklúziót. Itt van hát az isteni kinyilatkoztatásnak egy másik forrása. Vizsgáld meg néhány meghozott döntésedet, és lásd, hogy mennyire eltérítette őket az önérdek. Ez minden következtetésre érvényes, az időlegesen tartottakat kivéve. Lásd meg, hogy milyen szorosan kapaszkodsz például az emberekről kialakított elképzeléseidbe. Teljesen mentesek-e vajon ezek az ítéletek az érzelmektől? Ha azt gondolod, hogy igen, valószínűleg nem vizsgáltad meg őket eléggé alaposan.
Ez a nemzetek és egyének közti egyet nem értésnek a legfőbb oka. A te érdekeid nem esnek egybe az enyéimmel, ezért következtetéseid sem egyeznek meg az enyéimmel. Hány olyan embert ismersz, akiknek a gondolkodása legalább időnként ellentmond érdekeinek? S hányszor gondolkodtál így te? Hányszor sikerült áthághatatlan akadályt emelned a racionális gondolkodás és a szívedet zaklató félelmek és vágyak közé? Minden alkalommal, amikor így gondolkozol, rájössz, hogy a tiszta gondolkodás nem intelligencia kérdése – az intelligenciát könnyű megszerezni – hanem bátorságé, amely sikeresen megküzd a félelemmel és a vágyakkal, mert abban a pillanatban, hogy vágyódsz valamire, vagy félsz valamitől, a szíved tudatosan vagy öntudattalanul is gondolkodásod útjába áll.
Lelki óriásoknak való megfontolás ez, akik ráébredtek, hogy az igazság felfedezéséhez nem dogmatikus formulákra van szükség, hanem olyan szívre, amely mindig el tud szakadni programozottságától és önös érdekeitől, amikor gondolkodni kell. Olyan szívre, amelynek nem kell semmit sem védenie, s amelyből hiányzik a becsvágy, s igy szabadon és félelmektől mentesen hagyja az értelmet, hogy az az igazságot keresse. Olyan szívre, amely állandóan kész új tények befogadására és nézeteinek megváltoztatására. Az ilyen szív aztán lámpássá változik, amely bevilágítja az emberiség testének sötétségét. Ha mindenkinek ilyen szíve lenne, az emberek nem osztanák fel többé magukat kommunistákra és kapitalistákra, keresztényekre, mozlimokra és buddhistákra. Saját gondolkodásuk tisztasága vezetné rá őket arra, hogy minden gondolkodás, minden fogalom és eszmerendszer sötétséggel telt lámpás, a tudatlanság jele. S ebben a felfedezésben leomlanának az őket elválasztó kutak falai, és ellepné őket az igazságban minden embert egyesítő óceán.
(Anthony de Mello – A szeretet útja)
