„Azért jöttem a világra, hogy ítéletet tartsak; akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, elvakuljanak.”
János 9, 39
Azt mondják, hogy a szerelem; elvakít? Tényleg? Valójában semmi sem olyan tisztán látó, mint a szerelem. Ami vak, az nem a szerelem, hanem a ragaszkodás. A ragaszkodás az a kötődő állapot, amely abból a téves feltevésből származik, hogy valaki vagy valami elengedhetetlenül szükséges a boldogságodhoz. Vannak-e ragaszkodásaid – emberekhez, vagy tárgyakhoz, akikről és amikről tévesen azt gondolod, hogy nélkülük nem lehetsz boldog? Készíts listát ezekről, még mielőtt tovább mennénk, és megvizsgálnánk, hogy hogyan is vakítanak el ezek.
Gondolj egy politikusra, aki bemeséli magának, hogy csak akkor lesz boldog, ha politikai hatalmat kap. A hatalom utáni törtetése eldurvítja érzékenységét egész életére. Családjára és barátaira alig jut ideje. Jószerével az emberi lényeket már csak aszerint szemléli, és aszerint bánik velük, hogy elősegítik vagy veszélyeztetik-e becsvágyát. Azokat, akik sem támogatni, sem veszélyeztetni nem tudják, észre sem veszi. Ha a hatalom utáni éhsége mellett még más dolgokhoz is kötődik – mint például szexhez, vagy pénzhez a szerencsétlen „látótere” annyira leszűkül, hogy akár vaknak is nyilváníthatnám. Rajta kivül mindenki tudja ezt. Az ilyen beállítottság vezet a Messiás, az igazság, a szépség és a jóság elutasításához, mert az illető már vakként megy el mellettük.
Most pedig képzeld el, hogy egy olyan zenekart hallgatsz, amelyben a dob hangja minden mást elnyom. Ahhoz, hogy élvezhessük a szimfóniát, minden egyes hangszerre figyelmesnek kell lennünk. Ahhoz, hogy igazán szeressünk, érzékenynek kell lenned minden egyes körülötted lévő személy és tárgy egyediségére. Nehezen mondhatnánk azt, hogy szeretsz valakit, vagy valamit, ha észre sem veszed. Ha pedig csak néhány dologra és személyre figyelsz, miközben másokat észre sem veszel, az egyáltalán nem szeretet, mert a szeretet senkit és semmit sem zár ki; az magához öleli az élet teljességét; a szimfóniára, mint összhangzásra figyel, és nemcsak erre vagy arra hangszerre.
Állj meg egy pillanatra, s figyelj arra, hogy ragaszkodásaid ugyanúgy kiszívják életed szimfóniáját, mint ahogy a hatalom süketté teszi a politikus fülét az élet melódiájára, vagy a pénz az üzletemberét. De közelítsd meg a témát más oldalról is! Óriási mennyiségű információ áramlik hozzád a világból az érzékszerveiden és tested szövetein keresztül. De ennek az információnak csak egy töredéke tudatosul. Olyan ez, mint az a végtelen mennyiségű reflexió, amit a nemzet küld az elnöknek, de amiből azonban csak egy kevés jut elé. Valaki az elnök irodájában szűri és feldolgozza a jelzéseket. Ki határozza meg, hogy végül is mi jut el a világból áramló anyagból a tudatodig? Három meghatározó szűrő létezik: először a ragaszkodásaid, kötődéseid, másodszor a hiedelmeid vagy elképzeléseid, s harmadszor a félelmeid.
Ragaszkodásaid: Elkerülhetetlenül figyelni fogsz arra, hogy mi táplálja, illetve mi veszélyezteti őket, a többire pedig rá sem hederítesz. A többi tényt éppúgy figyelmen kívül hagyod, mint a kapzsi üzletember mindazt, amiből nem lehet pénzt csinálni. Elképzeléseid: Csak vess egy pillantást egy fanatikusra, aki csak azt veszi észre, ami megerősíti elképzeléseit, és elzárkózik mindattól, ami veszélyezteti őket, s akkor megérted, hogy feltevéseid milyen hatással vannak rád. S végül a félelmeid: Ha tudnád, hogy egy hét múlva kivégeznek, az csodálatosan kizárna minden mást a gondolkodásodból. Ezt teszi a félelem; miközben figyelmedet ellenállhatatlanul ráirányítja valamire, más dolgokat kiszűr. Tévesen azt gondolod, hogy félelmeid megvédenek, az előítéleteid azzá tesznek, ami vagy, s hogy ragaszkodásaid izgalmassá és biztonságossá teszik életedet. Azt pedig észre sem veszed, hogy valójában szűrőként működnek kőzted és az élet szimfóniája között.
Az persze teljességgel lehetetlen, hogy az élet szimfóniájának minden hangját észrevegyük. De ha a lelked felszabadul és az érzékeid megnyílnak, akkor elkezded a dolgokat úgy látni, amilyenek; a valósághoz fogsz kapcsolódni, s elámulsz majd a világegyetem harmóniáján. Akkor majd megérted azt is, hogy Isten kicsoda, mert akkor végre tudni fogod azt is, hogy mi a szeretet. Vizsgáld ezt meg ebből a szemszögből is: az embereket és dolgokat nem olyannak látod, amilyenek, hanem olyannak, amilyen te vagy. Ha olyannak akarod látni őket, amilyenek, akkor figyelned kell a ragaszkodásaidra és a félelmeidre is, amit ragaszkodásaid gerjesztenek. Mert amikor az életet nézed, valójában ezek a ragaszkodások és félelrnek határozzák meg, hogy mit vegyél észre, s hogy mit zárj ki. Amit észreveszel, az irányítja a figyelmedet. És mivel látásod szelektív, a körülötted lévő dolgokról és emberekről is csak illúzióid ‘esznek. Minél inkább ezzel a torzítással élsz, annál inkább megerősödsz abban a hitben, hogy ezek az illúziók a világ igazi képei, hisz ragaszkodásaid és félelmeid továbbra is úgy dolgozzák fel a beérkező adatokat, hogy megerősítik ezt a képet. Hiedelmeidnek ez ad hitelt: annak a valóságnak a meghatározott és változatlan szemlélése, ami pedig állandóan változik és egyáltalán nem meghatározott. Ezért aztán nem a valódi világgal fogsz kapcsolatba kerülni, és nem azt fogod szeretni, hanem amit a fejedben teremtettél. Csak ha elhagyod hiedelmeidet, félelmeidet és ragaszkodásaidat, melyek a hiedelmeket és félelmeket szülik, csak akkor szabadulsz meg attól az érzéketlenségtől, amely olyannyira süketté és vakká tesz önmagaddal és a világgal szemben is.
(Anthony de Mello – A szeretet útja)
