Bármennyire is pesszimistának és beletörődőnek tűnik ez a kijelentés, annál inkább egy optimista megállapítás. Ezt a bölcsességet először a legjobb barátomtól hallotam, de még azelőtt, mielőtt az emberek lelkének gondozásával kezdett volna foglalkozni református lelkészként.
De mit is takar ez a bölcsesség? Még mielőtt kifejteneém, fontos megértsük, hogy ma a legtöbb ember számára ez nehezen elfogadhtató, mert évtizedek óta azon fáradozunk, hogy az élet habostorta legyen, vagyis finom, könnyed, és örömet okozó legyen.
A jó hír pedig az, hogy az élet lehet könnyed, élvezhető, és finom, és semmi egyebet nem kell tennünk, mint elfogadni a fenti bölcsességet. Minél hamarabb elfogadjuk, hogy az élet nem könnyű, annál hamarabb felismerjük azt, hogy mindennek ellenére meg lehet élni könnyedén, örömben, és nyugalomban. Ez az egyik olyan paradox, ami a nem mindig egyértelmű életünkben jelen van.
Ez azt jelenti, hogy:
- minél hamarabb felismered, hogy az emberek hibáznak, annál hamarabb megbocsátasz nekik,
- minél hamarabb felismered, hogy te is olyan vagy, mint a többi ember, annál könnyebben megbocsátasz magadnak,
- minél hamarabb rájössz, hogy a fájdalom és a szenvedés szerves velejárója az életnek, annál könnyedébben tudod élvezni az élet apró, de igazi örömeit,
- minél hamarabb belátod, hogy az életben a sírásnak és a szomorúságnak is helye van, annál örömtelibben tudsz élni,
- minél hamarabb megtapaszalod, hogy nem kaphatunk meg mindent az életben, annál jobbanl kezded értékelni azt, amid van,
- minél hamarabb elfogadod, hogy az élet velejárója a halál, annál nyugodtabbak lesznek az életed másodpercei, percei.
Amikor a fentieket felismered, akkor az élet ha nem is válik habostortává, de egyszerre könnyed, örömteli, és nyugodt lesz.
