Újrakezdem. Sokadszor. S amikor azt mondom, hogy újrakezdem, akkor tényleg a legelejére térek vissza. Miről is beszélek, amikor a legelejére megyek vissza?
Gyerek – és tinikoromban abban az áldásban volt részem, hogy hetente többször hallgathattam Jézus tanításait. Akkor fel sem fogtam ennek az erejét, csak azt éreztem, hogy jó ez nekem.
Aztán a „felnőtté” válással eltávolodtam ezektől a tanításoktól és el kezdtem keresni a sikert, bármit is jelentsen az. Megjártam szamárlétrákat, kisebb-nagyobb népszerűségi és anyagi sikereket. De mindvégig hiányzott az a béke, az az egyensúly, ami a könnyű helyzeteket élvezetővé tették volna, a nehéz helyzeteket pedig békés elfogadással töltötték volna el. Az elkövetkező bejegyzésekben többször visszatérek még ezekre.
A jövőben minden tettemmel és a teljes létemmel azon dolgozom, hogy alkalmakat kerítsek az igazi egyensúlyhoz való visszatérésre, ahol lelkierőt, nyugodtságot, örömet, és könnyedséget élhetnek meg. Mert az életünk most történik, nem tegnap és nem holnap.
Köszönöm, hogy velem tartotok és vegyétek észre: az Úr veletek!