„Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb.„
Máté 6,3
A jótékonykodással is ugyanúgy vagyunk, mint a boldogsággal és az életszentséggel. Lehetetlen azt mondanod, hogy boldog vagy, mert abban a pillanatban, hogy tudatosítod boldogságod, már meg is szűnsz boldognak lenni. Amit te a boldogság megtapasztalásának nevezel, az egyáltalán nem boldogság, hanem az az izgalom és borzongás, amelyet néhány személy, dolog vagy esemény okoz. Az igazi boldogságot nem lehet okozni. A boldogságnak nincs oka. Ha igazán boldog vagy, akkor nem ezért vagy azért vagy boldog. Az igazi boldogságot nem is lehet megtapasztalni, mert nem esik a tudatosság birodalmába. A boldogság öntudatlanság (unself-consciousness).
Így van ez a szentséggel is. Abban a pillanatban, hogy tudatára ébredsz szentségednek, megsavanyodik és képmutatássá, álszentséggé válik. A jó cselekedet sosem olyan jó, mint amikor nem vagy tudatában annak, hogy az jó – annyira elmerülsz a cselekedetben, hogy teljesen önfeledten vagy jó és erényes. A bal kezednek fogalma sincs arról, hogy jobbod valami jót és dicséretre méltót tesz. Egyszerűen csak teszed, mert ez tűnik természetesnek, magától értetődőnek. Fordíts egy kis idót arra, hogy belásd, mindaz az erény, amit annak tartasz önmagadban, az egyáltalán nem erény, hanem valami, amit ravaszul kiterveltél, megalkottál és magadra erőltetted. Ha valóban erény lenne, akkor teljesen élvezted volna, és oly természetes lenne, hogy eszedbe sem jutna erénynek tartani. A szentség első ismertetőjele tehát az, hogy ön-tudattalan.
A második ismertetőjele az erőlködésmentesség. Az erőfeszítés megváltoztathatja a viselkedést, de téged nem. Gondold csak meg: az erőfeszítés ételt tehet a szádba, de étvágyat nem tud adni; ágyban tarthat, de nem tud elaltatni; elérheti, hogy elárulj egy titkot valaki másnak, de bizalmat nem szül; rávehet, hogy bókolj valakinek, de igazi hódolatot nem ad; az erőfeszítés eredményezhet szolgálatot, de képtelen szeretetet vagy szentséget teremteni. Erőfeszítéseidből csak elnyomás keletkezhet, igazi változás és növekedés azonban nem. Változást csak tudatosság és megértés eredményezhet. Értsd meg a boldogtalanságodat és el fog tűnni – ami keletkezik, az a boldogság állapota. Értsd meg a büszkeségedet és el fog múlni – helyéin ott lesz az alázatosság. Értsd meg félelmeidet és elolvadnak – ami keletkezik, az a szeretet. Értsd ragaszkodásaidat és megszűnnek – s a következmény a szabadság. A szeretet, szabadság és boldogság nem olyan dolgok, amiket az ember kitermelhet és kitenyészthet. Még csak nem is tudhatod, hogy mik azok. Annyit tehetsz csupán, hogy megfigyeled az ellentéteit, és e megfigyelés által elpusztíthatod ezeket az ellentéteket.
A szentségnek van azonban egy harmadik ismertetőjele is: kívánni sem lehet. Ha a szentségre vágyakozol, nyugtalankodni fogsz, hogy esetleg nem sikerül elérned. Állandóan az elégedetlenség állapotában fogsz élni, az elégedetlenség és a nyugtalanság pedig pontosan azt a boldogságot öli meg, ami után annyira vágyódsz. Ha szentség után vágyakozol, pontosan azt a becsvágyat és kapzsiságot táplálod magadban, amely önzővé, hiúvá és szentségtelenné tesz.
Van itt valami, amit meg kell értened: a változásnak két forrása él benned. Az egyik a hiúságod ravaszsága, amely erőfeszítésekre ösztönöz, hogy olyasvalaki légy, amire ugyan nincs hivatásod, de ezáltal mégis legyezgethesd, dicsőithesd önmagad. A másik a Természet bölcsessége. E bölcsességnek köszönhetően tudatossá válsz, megérted a tudatosságot. Csak ennyit kell tenned. A változást – annak típusát, módját, sebességét, és időpontját – pedig a Valóságra és Természetre bíznod. Bár hiúságod jó szakember, de semmi kreativitás nincs benne. Módszerekre és technikákra szakosodott. Ez könnyen teremt úgynevezett szent embereket, akik merevek, következetesek, mechanikusak, élettelenek és éppoly túrelmetlenek másokkal mint önmagukkal szemben – erőszakosak, pontosan a szentség és szeretet ellenkezői. Azok a „lelki” emberek, akik tudatában vannak saját lelkiségüknek, aztán keresztre feszítik a Messiást. A Természet nem technikus. A Természet kreatív. Te is teremtő leszel, s nem agyafúrt szakember, ha lemondás van benned és nem kapzsiság, becsvágy, ryugtalanság, küzdeni, nyerni és befutni vágyás. Ha már csak egy éles, átható és virrasztó éberség van benned, akkor az szétoszlatja minden butaságodat, önzésedet, ragaszkodásaidat és félelmeidet. Az ebből adódó változások nem a te terveid és erőfeszitéseid következményei, hanem a Természet terméke, ami összekuszálja terveidet, felrúgja akaratodat, s így bal kezednek lehetősége sem lesz irra, hogy a teljesítmény vagy akár a tudatosság legcsekélyebb érdemével is dicsekedjen azért, amit a Valóság jobb kezed által múvel.
(Anthony de Mello – A szeretet útja)
