„Erre a házigazda haragjában meghagyta a szolgájának: Menj ki azonnal a város tereire és utcáira és hozd be ide a koldusokat, bénákat, vakokat és sántákat”
Lukács 14,21
Gondolj valakire, aki kellemetlen számodra – valakire, akit általában elkerülsz, mert jelenléte negatív érzéseket kelt benned. Képzeld magad ennek a személynek a jelenlétébe, s figyeld, ahogy a kellemetlen érzések előjönnek benned … feltehetőleg egy szegény, nyomorék, vak vagy sánta jelenjében vagy.
Most pedig ébredj rá, hogy ha meghívod ezt a személyt, az utcák és sikátorok koldusát az otthonodba, vagyis a jelenlétedbe, akkor olyan ajándékot fog neked adni, amelyet egyetlen kellemes és elbűvölő barátod sem tudna, legyen bármily gazdag is. Ez a személy feltárja előtted önmagadat és az emberi természet lényegét – ami legalább olyan értékes kinyilatkoztatás, mint a Szentírás bármely kinyilatkoztatása. Mert mit használ az, ha ismered a Szentírást, de önmagadat nem, s ezért csak robotként élsz? Az a kinyilatkoztatás, amit ez a koldus fog neked adni, oly szélesre tárja majd a szívedet, hogy belefér minden élőlény. Van-e ennél nagyszerűbb ajándék?
Most pedig figyelj önmagadra, arra a kellemetlen reakciódra, és kérdezd meg önmagadtól:
– Én uralom-e ezt a helyzetet, vagy a helyzet uralkodik rajtam?
Ez az első felfedezés. De ehhez jön egy a második is. Ahhoz, hogy ura légy e helyzetnek, önmagadat is uralnod kellene, ami nyilvánvalóan nem így van. Hogy lehetne ezt elérni? Csak annyit kell belátnod, hogy élnek olyanok a földön, akik a helyedben egyáltalán nem éreznék magukat kellemetlenül ennek a személynek a társaságában. Ők uralnák a helyzetet, és nem lennének kiszolgáltatva neki, mint ahogy te. Következésképp, negatív érzéseidet nem ez a személy okozza, ahogy azt te tévesen gondolod, hanem a programozottságod. Ez a harmadik nagy felfedezés. Figyelj csak, hogy mi történik, amikor ezt igazán belátod!
Az önmagadra utaló felfedezések után most figyeljj arra, ami az emberi természettel kapcsolatos, a másik személy viselkedése, jelleme, amire te kellemetlenül reagálsz. Látod-e, hogy azért sem ő felelős? A másikról kialakított negatív véleményedet csak azért tarthatod fenn, mert tévesen azt hiszed, hogy a másik szabad, tudatos, és következésképp ő a felelős. De hát ki követett el Tudatosan valami gonoszat? Hogy valaki gonoszul cselekedjen, vagy hogy gonosz legyen, arra nem a szabadság képesíti, hanem betegség, mert a gonoszság érzéketlenségre és a tudatosság hiányára utal. Akik igazán szabadok, azok nem tudnak vétkezni, mint ahogy az Isten sem tud vétkezni. Ez a szegény itt előtted nyomorék, vak és sánta, nem pedig konok és rosszindulatú, ahogy te tévesen gondoltad. Értsd meg ezt az igazságot, vizsgáld meg kitartóan és alaposan, s majd megtapasztalod, hogy kellemetlen érzéseid együttérzéssé és szelídséggé alakulnak. Hirtelen szívedbe tudod fogadni azt, akit eddig te is és mások is csak az utcákon és a sikátorokban tűrtek meg.
Akkor majd ráébredsz, hogy ez a koldus alamizsnával jött hozzád – szivedet együttérzővé, lelkedet pedig szabaddá tette. Korábban téged irányítottak (az ilyen embereknek hatalmuk volt negatív érzéseket kelteni benned, és te azon fáradoztál, hogy elkerüld őket), most pedig a szabadság ajándékát birtokolod: nem kell senkit sem kerülnöd, oda mégy, ahová akarsz. Ha ezt belátod, rájössz arra is, hogy szívedben már nemcsak együttérzést, hanem hálát is érzel a koldus iránt, aki jótevőddé lett. És még egy szokatlan érzés: vágyakozni fogsz az ilyen lelki növekedést előidéző nyomorékok, vakok és sánták társasága után, mint ahogy, aki már tud úszni, az keresi a vizet. Ezután ha velük vagy, valójában az állandóan erősödő együttérzést és az egek szabadságát érzed, s nem a kellemetlen érzések elnyomó és zsarnoki hatalmát. És alig fogsz magadra ismerni, amikor a város utcáin és sikátoraiban sétálsz, és a Mester utasításának engedelmeskedve meghívod a szegényeket, nyomorékokat, vakokat és a bénákat.
(Anthony de Mello – A szeretet útja)
