Ki ne szeretné, hogy a gyereke jól kezelje a konfliktusait az életben? Ebben a legtermészetesebb vágyban az a legnagyobb kihívás, hogy a gyerekek tőlünk tanulják meg, hogy mi a „normális” a konfliktuskezelésben. Az első években otthon, aztán később a szomszédban, az iskolában, a médiában tanuja meg, hogy mi a „normális” (s ami sokszor nem is annyira normális). Tehát, amikor egy kislány azt látja az anyukájánál, hogy elkerüli a konfliktust a „béke kedvéért”, akkor neki az válik normálissá, de az is, amikor egy kisfiú azt látja, hogy apa agresszív (legyen az verbális vagy fizikai), akkor az is normálissá válik. Sajnos, a konfliktusos családokban a gyerekek énképe nem tud zökkenőmentesen alakulni, főleg akkor, ha az egyik szülő kritizálja a másikat. Ez fáj a gyerekeknek.
Konkrétan mit is tanítsunk a gyerekeknek a konfliktusokról:
- Merjék tudomásul venni az érzelmeiket (ez a legfontosabb)
- Menedzseljék azokat és vegyék észre, hogy mikor érdemes higgadt maradni vagy lehiggadni
- Fejezzék ki az érzelmeiket és azok okát elsősorban énüzenettel (olyan mondatokkal, amelyek én-nel kezdődnek)
- Ítélkezés nélkül hallgassák végig a másikat
- Gondolkozzanak el a másik nézőpontján és érzésein
- Vállaljanak felelősséget a tetteikért és ha szükséges, kérjenek bocsánatot
- Hívják meg a másikat egy győztes-győztes (win-win) megoldásra
- Hogyan gyógyuljanak akkor, amikor nem sikerül megoldani a konfliktusokat (a konfliktusok 60%-a nem megoldható) amikor csalódnak, amikor megbántódnak, amikor sérülnek stb.
Hogyan tanítsuk?
Calvin Morrill, a kaliforniai egyetem professzora arra jutott, hogy tinikorban a fiatalok azokat a stratégiákat alkalmazzák, mint
a szüleik. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy modelezzünk, demonstráljuk a legjobb stratégiákat, vagyis a gyerekünk semmiképp ne azt lássa, hogy elkerüljük a konfliktusokat, vagy éppen azt, hogy a másikat elnyomjuk, hanem azt, hogy törekszünk azok kezelésére (mivel nem lehet mindent megoldani, egy részét csak kezelni tudjuk).
Azt is javasoljuk, hogy minden vita, veszekedés ne történjen a gyerekek előtt, de ugyanakkor ne is rejtegessük azokat, mivel úgy is érzik azok jelenlétét. Az élet természetes részei a konfliktusok és ezt jó ha a gyerekek megélik azokat, főleg ha azok sikeres kezelését is. Jót tesz, ha közvetlenül is adunk instrukciókat nekik és ezeket gyakran ismételgetjük. Amikor pedig azt látjuk, hogy sikeresen kezelt egy helyzetet, akkor merjük azt díjazni.
A megfigyelések azt mutatják, hogy azokban a családokban, ahol a hatalom (döntési, irányítási, stb.) megoszlik a családtagok között, ott könnyebben megoldják a konfliktusokat. Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy merjük gyakorolni az aktív hallgatást és a nézőpont váltást, vagyis azt, hogy nem ragaszkodunk kézzel-körömmel a mi igazunkhoz.
Szülőkként azt jó belátnunk, hogy nincs teljes kontrollunk a gyerekeink és az ők konfliktuskezelése felett. Nagy a csábítás arra, hogy a gyerekeinket mégis megpróbáljuk ellenőrizni, főleg akkor, amikor mobilon is elérjük őket. Nem kell mondjuk, hogy szülőkként jobb elengedni a gyerekeinket, hogy ők is kiléphessenek a világba és saját maguk oldják meg a problémáikat. Mert mint mindenhol, itt is a (jó) gyakorlat teszi a mestert.
