Ez a rövidnek tervezett bejegyzés pénteken készült megírásra, aztán az „újjaim” akkor más irányba vitték az írást. Ma jöjjön újból.
A magyar nyelvben nagyon gyakran összekeverjük a kettőt. Összekeverés alatt azt értem, hogy vagy ugyanazt az értelmet adjuk nekik vagy felcseréljük őket. Mindaddig, amíg összekeverjük őket, addig a nyelvezetünkkel önmagunkban is zavart idézünk elő. Ezért vannak „forbalomban” olyan kifejezések, hogy „lelki beteg”, „bánatos a lelke” stb. Hogy hol hibáznak ezek? Az alábbiakban kiderül.
Amúgy az összekeverés oka nagyon egyszerű, mindkettő a szív energiaközpontjában található. És annak ellenére, hogy a lélek, elme, érzelem, test egy csodálatos egységet alkot, ha ismerjük ezek szükségleteit, szerepeit, akkor jobban tudunk arra ügyelni, hogy mindegyik megkapja azt, amire szüksége van és így életünk egy igazi egyensúlyt éljen meg minden nap.
A lelki, a lelkiek a lélekhez köthetők. Ő az Élet, ami örök és ami nem hal meg. Amíg lélegzünk, addig az Élet bennünk van. Amint távozik, a testünk bomlásnak indul. Ő az, ami örök és ami a mi testünknek formát és erőt ad. Nem véletlen, hogy gyakran használjuk a lelkierő kifejezést. A lélek az, ami mindennek erőt, értelmet, lényeget ad. A lelek minden emberben ott van, csak sokan nem kerülnek Vele kapcsolatba. De „lelketlen ember” nincs.
Az érzelmi az érzelmekhez köthető. Hangos, viharos, magával ragadó, és múlandó. A legfontosabb különbség a lélek és az érzelmek között az, hogy a lélek örök, az érzelmek nagy gyakorisággal jönnek és mennek az életünkben. Amilyen érzelmeket táplálunk, olyan az életünk, mert ezek határozzák meg a minket átható energiák minőségét.
De mivel is tápláljuk az érzelmeket? Az elménkkel. Az érzelmek energiák, amik a testben csapódnak ki a gondolatoknak köszönhetően. Minden gondolatnak van egy érzelmi „viszhangja” a testben, ha tudatosítjuk, ha nem. A testünk minden gondolatra reagál, ezért vagy összerándul vagy ellazúl. Ha azt vesszük, hogy naponta 70-80.000 gondolatot gyártunk, akkor kb. annyi érzelmi reakció jelenik meg naponta a testünkben is.
A lényeg tehát az, hogy nem lelki, hanem érzelmi betegek vagyunk, mert a lélek nem tud megbetegedni, nem a lelkünk bánatos, hanem az érzelmeink. Miért fontos ez? Amikor felismerem, hogy csak a mulandó érzelmeim „betegek”, akkor nagyon hamar belátom azt is, hogy ez hamar el fog múlni. Annyi a dolgom csupán, hogy engedjem őket jönni és menni.
