Ez a bejegyzés frissen egy előadás után készül, aminek a címe „Önbizalom varázsa” volt. Ez a cím abból adódott, hogy meglátásom szerint az emberek nagy része, függetlenül attól, hogy van vagy nincs önbizalma, az önbizalom varázslata alatt él. Vagyis az önbizalom futóhomokjára építik az életüket pusztán azért, mert valakik arra kondicionálták az elméjüket, hogy önbizlomban lássák a megoldást?
De tényleg ott van a megoldás? Amikor sokan kijelentik azt, hogy az életük másabb lenne, ha lenne önbizalmuk, akkor az nagyon sokszor hihetőnek tűnik. De igaz is ez? Vagy csak egy újabb egós megnyilvánulás, egy újabb áldozati szerep?
Ha el is fogadjuk azt, hogy mindez az egó műve, akkor mivel tudjuk helyettesíteni az önbizalmat? – tevődhet fel a kérdés jogosan. Mivel az önbizalom egy illúzió (annak a léte és annak a hiánya is), mivel nem valós, így a helyébe nem valamit, hanem magunkat kell tegyük.
Amikor felfedezzük önmagunkat lényünk teljes csodájában, akkor nem az önbizalom lesz az eszköz és a cél, hanem mindig az aktuális pillanat megélése, a jelenlét. Persze, ez nem mindig könnyű, mivel az elme nem szívesen marad a jelenben. És amikor az elménk ki akar menekülni a mostból és a múltba vagy a jövőbe akar „futni”, hogy újból megerősítse a „nincs önbizalmam” modellt, akkor nincs egyéb dolgod, mindezt felismerni. És amikor felismerted, akkor paradox módon ez a modell úgy illan el, hogy nem kell tegyél semmit.
