„Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”
Lukács 24,26
Gondolj életed néhány fájdalmas eseményére. Ezekből hányért vagy ma hálás, mert ezeknek köszönhetően megváltoztál, nőttél. Itt van az élet egyik egyszerű igazsága, amiről a legtöbb ember mit sem tud. A boldog események örvendetessé teszik az életet, de nem vezetnek önmagunk felfedezéséhez, növekedéshez és szabadsághoz sem. Az a kiváltság olyan dolgoknak, személyeknek és helyzeteknek van fenntartva, amelyek fájdalmasak számunkra.
Minden fájdalmas esemény magában hordozza a felszabadulásnak és a növekedésnek a magját. Térj vissza életedhez ennek az igazságnak a fényében, s vizsgáld meg egyik-másik élményedet, amelyért nem vagy hálás. Nézd meg, hogy fel tudod-e bennük fedezni a növekedés lehetőségét, amiről eddig nem tudtál, s így nem is lehetett belőle semmi hasznod. Most gondolj néhány közelebbi eseményre, amely fájdalmas volt, vagy negatív érzéseket váltott ki belőled. Akárki vagy akármi okozta is ezeket az érzéseket, a tanárod volt, mert oly sok mindent tárt fel önmagadról, hogy valószínűleg fogalmad sincs róla. Ráadásul még egy meghívást és kihívást is ajánlott önmagad megértésére és felfedezésére, következésképp növekedésre, életre és szabadságra.
Próbáld meg azonnal, azonosítsd azt a negatív érzést, amit ez az esemény okozott neked. Nyugtalanság volt ez, vagy bizonytalanság, féltékenység, düh, vagy bűntudat? Mit mond ez az érzés önmagadról, értékeidről, az életről és világról alkotott elképzelésiedről, s főleg programozottságodról és fejlődésedről? Ha sikerül felfedezni, meg fogsz szabadulni néhány illúziódtól, amelybe idáig kapaszkodtál, vagy megváltoztatsz egy torzított elképzelést, kijavítasz egy téves feltevést, vagy eltávolodsz szenvedésedtől, amelyről kiderül, hogy programozottságod volt az oka és nem a valóság; és hirtelen ráébredsz arra is, hogy mennyire hálás vagy ezekért a negatív érzésekért, és annak a személynek vagy eseménynek is, amelyek ezeket okozták.
Menjünk most egy lépéssel tovább. Vizsgáld meg mindazt, amit nem szeretsz önmagadban, amit gondolsz, érzel, mondasz, és cselekszel. A negatív érzéseidet, hiányosságaidat, fogyatékosságaidat, tévedéseidet, ragaszkodásaidat, neurózisaidat, gátlásaidat, és igen, még a bűneidet is. Látod-e, hogy mindegyik szükséges a fejlődésedhez, mindegyikben ott van az ígéret a növekedésre, mindegyik kegyelem számodra és másoknak, ami csak ezen az általad annyira nem szeretett dolgon keresztül alakulhatott ki? Ha te okoztál másoknak fájdalmat vagy negatív érzéseket, nem voltál-e abban a pillanatban a tanáruk, eszköz önmaguk felfedezéséhez és további növekedéshez? Ki tudsz-e tartani ebben a megfigyelésben, önmagad megfigyelésében mindaddig, amíg mindebben a boldog hibát látod, a „szükséges bűnt”, amely oly sok jót hoz neked és az egész világnak?
Ha igen, szívedet elönti a béke, hála, szeretet, és minden egyes dolog elfogadása. S akkor felfedezed azt, amit az emberek szerte a világon keresnek, de sehol sem találnak. Nevezetesen annak a derűs nyugalomnak és örömnek a forrását, amely ott bujkál minden emberi szívben.
(Anthony de Mello – A szeretet útja)
