„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már fellobbanna! ”
Lukács 12,49
Ha tudni akarod, hogy mit jelent boldog lenni, nézz egy virágra, madárra, vagy egy gyermekre; ők Isten országának a tökéletes képei. Mert pillanatról pillanatra élnek az örökkévaló jelenben, múlt és jövő nélkül. Így aztán mentesek attól a bűntudattól és aggodalmaskodástól, amely annyira gyötri az embereket. Tele vannak tiszta életörömmel: nem annyira az embereknek és dolgoknak, hanem sokkal inkább az életnek magának örülnek.
Mindaddig, amíg boldogságodat rajtad kívül valami, vagy valaki más okozza, vagy az tartja fenn, a halottak földjén élsz. Azon a napon viszont, amikor minden különösebb ok nélkül boldog vagy amikor mindennek és semminek sem örülsz, tudni fogod, hogy megtaláltad a határtalan boldogsáí földjét, amit Isten országának neveznek.
A legegyszerűbb, de egyúttal a legnehezebb feladat is megtalálni ezt az országot. Könnyű, mert ott van körülötted és benned, csupán nyúlni kell érte, s máris a tiéd. Nehéz, mert ha el akarod nyerni ezt az országot, semmi másod sem lehet. Más szóval, el kell hagynod minden másra és másokra való támaszkodást, örökre meg kell fosztanod őket attól a hatalmuktól, hogy téged izgathassanak, hogy a biztonság vagy a jólét érzését adják neked. Ehhez kristálytisztán látnod kell ezt az egyszerű és megingathatatlan igazságot: ellentétben azzal amit kultúrád és vallásod tanított neked, semmi, az ég adta világon semmi sem tehet téged boldoggá. Abban a pillanatban, ahogy belátod ezt, már nem fogsz egyik munkahelyről a másikra menni egyik baráttól a másikhoz, egyik helyről a másikra, egyik lelkiségi módszertől, vagy gurutól a másikhoz szaladni. Egyikük sem tud neked egyetlen perc boldogságot sem adni. Csak egy kis ideig tartó izgalmat, gyönyört ajánlhatnak, amelynek az intenzitása kezdetben növekszik, de aztán fájdalomra fordul, ha elveszíted, vagy pedig unalommá válik, ha megtartod.
Gondolj csak arra a számtalan emberre és tárgyra, akik és amelyek izgalommal töltöttek el a múltban. Mi történt? Minden esetben csak szenvedést vagy unalmat hoztak neked, ugye? Elengedhetetlenül szükséges, hogy lásd ezt, mert e nélkül biztosan nem találod meg Isten országát. A legtöbb esetben az emberek nincsenek felkészülve ennek a belátására mindaddig, amíg nem szenvedtek a többszörös kiábrándultságtól és szomorúságtól. És még akkor is, talán csak egy ha látni akar a millióból. Továbbra is csak szánalmasan kopogtatnak mások ajtaján, kolduscsészével kezükben, gyengédségért, elismerésért, iránymutatásért, hatalomért, dicsőségért és sikerért sóvárogván. Mert konokul ellenállnak annak a megértésének, hogy a boldogság nem ezektől a dolgoktól várható.
Ha a szívedben kutatsz, találni fogsz ott valamit, ami lehetővé teszi számodra ezt a megértést: a kiábrándultság és elégedetlenség szikráját ha lángra lobbantod, pusztító erdőtűz lesz belőle, amely teljes egészében felégeti életed illúziójának a földjét, s ekképp feltárja csodálkozó szemeid előtt Isten országát, amiben eddig is éltéi, s amiről mit sem tudtál. Érezted-e valaha is, hogy utálod az életet, hogy eleged van a félelmek és aggodalmak előli futásból, hogy fáradt vagy már koldulási körútjaidtól, tehetetlen és kimerült attól, ahogyan ragaszkodásaid és függőségeid rángatnak? Érezted-e annak a teljes értelmetlenségét, hogy egy diplomáért hajts, aztán, hogy munkát találj, hogy megteremtsd egy unalmas élet alapjait; vagy ha hajtós típus vagy, hogy megteremtsd érzelmi viharokkal teli életed alapjait, ahol a viharokat azok a dolgok keltik, amelyeket hajszolsz? Ha igen – s van-e egyetlen ember, aki sosem érzett ilyesmit – az elégedetlenség isteni lángja gyulladt fel szívedben. Akkor most itt az ideje, hogy tápláld ezt a lángot, még mielőtt az élet mindennapos feladatai el nem tapossák. Most van az a Szent Idő, amikor egyszerűen időt kell szakítanod arra, hogy félrevonulj, megvizsgáld életedet, engedd a lángot nőni, s ne engedj senkit és semmit, hogy megzavarja ebbeli ténykedésedet.
Most van itt az ideje, hogy belásd, teljességgel lehetetlen, hogy rajtad kívül bármi más maradandó boldogságot adjon neked. De abban a pillanatban, hogy ezt belátod, azt is észreveszed, hogy félelem keletkezik szívedben. Attól való félelem, hogy ha szabadjára engeded ezt az elégedetlenséget, akkor abból tomboló szenvedély lesz, amely hatalmába kerít, s arra indít, hogy lázadj minden ellen, amit kultúrád és vallásod kedvesnek tart; hogy az ellen a világnézet és világfelfogás ellen lázadj, amelyet agymosással elfogadtattak veled. Ez a mindent elnyelő láng nemcsak arra késztet, hogy felfordítsd a hajót, hanem hogy porrá is égesd. Hirtelen egészen más világban találod magad, végtelenül távol a körülötted lévő emberek világától, mert mindazt, amit mások kedvelnek, ami szívük vágya – dicsőség, hatalom, elfogadás, jóváhagyás, biztonság, gazdagság – azt te bűzlő szemétnek látod, minthogy azok is. Utálattal és hányingerrel töltenek el. S mindaz, ami elől mások elrohannak, téged már nem ijesztget. Eltölt a nyugodt derű, a félelem nélküliség, a szabadság, mert átléptél illúziókkal teli világodból Isten országába.
Nehogy összetéveszd ezt az isteni elégedetlenséget a reménytelenséggel és kétségbeeséssel, amely néha őrületbe és öngyilkosságba kergeti az embereket. Ez nem az életre ösztönző misztikusság, hanem az önpusztitásba hajtó neurotikusság. De ne keverd ezt össze azoknak az embereknek a nyafogásával sem, akik állandóan és minden miatt panaszkodnak. Nem misztikusok ezek, hanem unalmas fecsegők, akik csupán azért agitálnak, hogy börtönkörülményeiken javítsanak, holott arra lenne szükségük, hogy börtönükből kitörjenek a szabadságra.
A legtöbb ember, ha megérzi szívében az elégedetlenségnek ezt a kavargását, vagy elfut előle és beleveti magát a munkába, a társadalmi életbe, vagy a barátság lázas hajszolásába, vagy pedig átirányítja ezt az elégedetlenséget a társadalmi munka, az irodalom, a zene, az úgynevezett kreatív tevékenységek területére, amely reformerré teszi, amikor pedig lázadásra lenne szüksége. Ezek az emberek, bár tele vannak tevékenységgel, mégsem élnek; halottak, mert elégedettek azzal, hogy a halottak földjén éljenek. Hogy elégedetlenséged isteni-e, azzal tesztelheted, hogy az ilyen elégedetlenségben nyoma sincs a szomorúságnak vagy keserűségnek. Éppen ellenkezőleg, bár gyakran kelt félelmet szívedben, mindig örömmel jár együtt, Isten országának örömével.
Álljon itt egy hasonlat erről az országról. Olyan ez, mint a földbe ásott kincs. Az az ember, aki megtalálta, ismét elássa, örömében pedig eladja mindenét, és megvásárolja azt a földet. Ha még nem találtad meg ezt a kincset, ne is vesztegesd az idődet keresésével. Bár meg lehet találni, keresni azonban nem lehet. Hisz halvány fogalmad sincs arról, hogy mi a kincs. Te csak mostani léted kábítószeres boldogságát ismered. Mit keresnél hát? És hol? Keresd inkább szívedben az elégedetlenség szikráját, s őrizd a lángot mindaddig, amig tűzvész nem lesz belőle, s egy rakás törmelékké nem égeti világodat.
A legtöbb fiatal vagy öreg azért elégedetlen, mert akar valamit – több tudást, jobb állást, szebb autót, nagyobb fizetést. Elégedetlenségünk a „több” utáni vágyból táplálkozik. A legtöbbünk csak azért elégedetlen, mert többet akar valamiből. Csakhogy én nem erről az elégedetlenségről beszélek. Mert az effajta „több” iránti vágyódás az amely akadályozza a tiszta gondolkodást. Ha igazán elégedetlenek vagyunk, akkor nem valami után vágyódunk, hanem fogalmunk sincs, hogy mit akarunk: akkor nem a munkánkkal, a pénzkeresésünkkel vagyunk elégedetlenek, nem a jobb beosztást és hatalmat keressük, nem a hagyományokkal vagyunk elégedetlenek, és nem azzal amink van, vagy amink még lehetne. Ha nem egyvalamivel vagyunk elégedetlenek, hanem mindennel, akkor, azt hiszem úgy fogjuk találni, hogy elégedetlenségünk tisztaságot fog szülni. Ha már nem elfogadunk és követünk, hanem mindent áthatóan kérdezünk, vizsgálunk, akkor megadatik az a belátás, amiból a kreativitás és öröm születik meg.
Elégedetlenséged többnyire abból az érzésbó: származik, hogy valamiből nincs eleged – elégedetlen vagy, mert azt gondolod, hogy nincs elég pénzed, hatalmad, sikered, hírneved; nem szeretnek eléggé, nem vagy elég erényes vagy szent. Ez az elégedetlenség azonban nem vezet Isten országának öröméhez. Ez az irigységnek és becsvágynak a forrása, gyümölcsei pedig a nyughatatlanság és a csalódottság. Azon a napon majd, amikor elégedetlen leszel, de nem azért, mert valamiből többet akarsz, hanem úgy leszel elégedetlen, hogy fogalmad sincs mit akarsz; ha undorral tölt el mindaz, amit addig hajszoltál, s undorodsz magától a hajszától is, akkor a szíved nagyon kitisztul, s elnyered majd annak meglátását, aminek következtében csodálatos módon örömöd telik mindenben és semmiben.
(Anthony de Mello – A szeretet útja)