Az előző bejegyzésekben visszatértünk a természethez, a munkához, és az emberekhez, ebben a bejegyzésben térjünk vissza önmagunkhoz.
Amikor önmagunkhoz való kapcsolódásról beszélgetünk, akkor a legtöbben az önismeretre gondolnak. De mi is az önismeret? Megint nagyon sok esetben az, hogy az emberek alkotnak magukról egy többé-kevésbé reális képet (énképet), ami alapján aztán kijelenthetik, hogy ilyenek és olyanok (pl. stresszes, nyugodt, optimista stb.) Nagyon sokszor a kialakult énkép (amit nagyon sokszor a környezet hatására alakítanak ki) nincs kapcsolatban a realitással, mert ahelyett, hogy a saját énjével lenne kapcsolatban, a legtöbb ember ezzel a kreált „énképpel” van kapcsolatban.
Tehát nem az önismeret a kulcs.
Ha igazán kapcsolatba akarunk kerülni magunkkal, akkor nem ezt az énképet kell próbáljam igazolni, megerősíteni vagy éppen harcolni ellene, hanem tudomásul venni az éppen aktuális állapotunkat. Az legalább aktuális és ha nem címkézem fel, akkor igazán érezhetem, hogy mi zajlik bennem. A legjobb dolog, tehát, amit tehetek azért, hogy visszatérjek magamhoz, az, ha megkérdezem minél gyakrabban magamtól, hogy „Ebben a pillanatban mi zajlik bennem?” Nagyon fontos, hogy ezt a kérdést nem szavakkal kell megválaszolni, hanem hagyom, hogy érezzem a jelenlegi állapotomat, anélkül, hogy felcimkézném. Ilyen egyszerű.
Az önmagunkhoz való kapcsolódás tehát mindig a jelenben történik a jelenlét által. A tegnapi énem már nincs, a jövőbeni énem még nincs.
A fenti gyakorlatra még sokszor vissza fogunk térni a webináriumok és az emlékeztetők során, de addig is arra bíztatlak, hogy minél többször alkalmazd ezt a gyakorlatot.
Következő bejegyzésben Istenhez térünk vissza.