Egyszer egy fiatal szerzetes ment egy roshihoz (így hívják a kínaiak az öreg zen-mestereket), és így szólt:
– Mester, most léptem be újoncként ebbe a kolostorba. Kérlek, adj nekem útmutatást!
– Az öreg roshi ránevetett, és ezt mondta: – Rendben, gyere velem a kertbe!
A templom egy csodálatos kert közepén állt. Itt ősrégi, széltől meghajlott fák álltak, hatalmas bambuszcserjék, melyek zúgtak a szélben, és vékony fűszálak, melyek minden fuvallatra meglibbentek, mintha nem is akartak volna ellenállni a szélnek. A roshi és tanítványa egyszerű, szalmából készült szandálban ment a tisztára gereblyézett kavicsos út mentén, mely apró kanyarulatokkal egy kis tóhoz vezetett. A roshi nyugodt léptekkel haladt elöl, és csak akkor állt meg, amikor elérte a fából épített stég végét, ami benyúlt a tó közepére.
Csodálatos reggel volt, kellemes illatokkal, a nap barátságosan sütött, Ott, ahol a stég véget ért, a roshi invitáló gesztussal maga mellé hívta a szerzetest. Azután egy ideig nyugodtan álltak, és a vizet nézték.
Ekkor megkérdezte a roshi a szerzetest: – Mit látsz?
A szerzetes így felelt: – Mester, olyan tiszta és tükörsima a víz. Látom benne az arcomat, ahogy elmosódva mozgatja a víz játéka.
A roshi ekkor megfordult és visszament. Egy nagy bambuszcserje alatt megállt, és a fiatal szerzetesre nézett. Azután ezt mondta: – Azt láttad a tóban, amit mindig is ismertél. A saját tükörképedet. Ha azonban tekinteted egy másik pontra irányítod, halakat fogsz látni, melyek a vízben játszadoznak, valamint egy kis csigát, amely épp rád néz. Észre fogod venni, hogy néhány régi edény és széttört tál ágyazódik be a tó aljára. De így csak azt látod, amit mindenhol látsz. Akárhova is nézel, mindig, mindenhol csak magadat látod. Ha valami tetszik neked, az saját magadban tetszik. Ha valamit elutasítasz, saját magadban utasítod el. Most menj ki még egyszer a stégre, és próbálj meg mindent látni. Minden benned van. Ezenfelül mást nem fogsz felfedezni.
Az esti tanításnál négyszemközt találkozott a szerzetes a roshival.
– Mester, ma rengeteget tanultam. A jót és a kellemeset mindig is szívesen felfedeztem. A rejtett dolgokat – különösen, ha rosszak és kellemetlenek – épp úgy hálával fogadni, ezt tanította ma nekem a tó.
