„Boldogok azok a szolgák, kiket uruk érkezése ébren talál!”
Lukács 12,37
Az emberek mindenütt a szeretet keresésével vannak elfoglalva, mert szentül meg vannak győződve arról, hogy csak a szeretet képes megmenteni a földet, hogy csak a szeretet teheti értelmessé és érdemlegessé az életet. De milyen kevesen annak, akik valóban értik is, hogy mi a szeretet, s hogy hogyan keletkezik az az emberi szívben! Nagyon gyakran azonosítják a mások iránt érzett jó érzésekkel, jótékonysággal, erőszakmentességgel, vagy szolgálattal. De ezek egyike sem a szeretet. A szeretet tudatosságból ered. Csak amennyiben valójában annak látsz valakit, aki és ami az illető, és nem annak, ami az emlékedben, vágyaidban, fantáziádban, vagy kivetítéseidben szerepel, csak akkor tudod igazán szeretni az illetőt. Máskülönben nem a személyt szereted, hanem azt az ideát, amit róla formáltál, vagy azt, aki a vágyaid itárgya, és nem azt, aki valójában.
A szeretet első cselekedete tehát, hogy olyannak lássuk a személyt vagy dolgot, amilyen valójában. Ezzel pedig együtt jár az a rettenetes feladat, hogy elhagyd vágyaidat, előítéleteidet, emlékeidet, kivetítéseidet, válogató látásodat. Ez a feladat akkora, hogy sok ember inkább fejest ugrik a jócselekedetek és a szolgálat tengerébe, mint hogy alávesse magát e lemondás lángoló tüzének. Ha olyan embert készülsz szolgálni, akivel kapcsolatban még nem vetted a fáradtságot, hogy igazán megismerd, akkor vajon az ö igényeit vagy a sajátjaidat akarod inkább teljesíteni? A szeretet első összetevője tehát az, hogy igazán lássuk a másikat.
A második összetevő ugyanennyire fontos: lásd önmagad, könyörtelenül vesd alá érzéseidet, kívánságaidat, őszintétlenségedet, önzésedet, irányítási és manipulálási szándékaidat a tudatosság fényének. Ez azzal jár, hogy nevén nevezed a dolgokat, függetlenül attól, hogy mennyire fájdalmas e felfedezés és annak következményei. Ha eléred a másokról és önmagadról való tudatosságnak ezt a fokát, tudni fogod, hogy mi a szeretet. Mert akkor olyan értelmed és szíved lesz, amely éber és figyelmes, tiszta és érzékeny, akkor birtokodban lesz az észlelés tisztasága és az az érzékenység, amely minden pillanatban és minden helyzetben kihozza belőled a pontos és megfelelő választ. Esetenként ellenállhatatlanul cselekvésre ösztönöz, máskor visszatart. Néha arra késztet, hogy észre se végy másokat, máskor pedig arra, hogy megadd nekik azt a figyelmet, amit keresnek. Egyszer szelíd leszel és engedékeny, máskor pedig kemény, alkuvást nem ismerő, magabiztos, sőt még erőszakos is. Mert a szeretet, amely érzékenységből születik, nagyon sokféle és váratlan formát ölthet, hisz nem előre gyártott irányvonalakra és elvekre válaszol, hanem a mindenkori konkrét valóságra. Amikor először megtapasztalod ezt az érzékenységet, nagy valószínűséggel megrettensz. Mert minden védekezési mechanizmusod összetörik, minden becstelenséged feltárul, s a körülötted lévő védett falak leégnek.
Gondolj csak arra a rettenetre, ami a gazdagot keríti hatalmába, ha elindul, hogy valóban lássa a szegények nyomorúságos helyzetét; vagy amit a hatalomra éhes diktátor érez, amikor az általa elnyomott nép szorongatott helyzetét meglátja; a vakbuzgót és fanatikust, amikor ráébrednek meggyőződésük hamis voltára, hogy nem felelnek meg a valóságnak. Arra a rettenetre, amit a romantikus szerelmes érez, amikor végre észreveszi, hogy akibe szerelmes, az nem a kedvese, csak a róla kialakított képe. Ezért van az, hogy a legfájdalmasabb cselekedet, amit az ember valaha is tehet, amitől legjobban retteg, a látás cselekedete. A látás cselekedetében születik a szeretet, pontosabban a látás cselekedete maga a Szeretet.
Ha már egyszer elkezdtél látni, érzékenységed elvezet a tudatosságra, nemcsak azoknak a dolgoknak a tudatosságára, amelyeket te magad választasz, hanem minden máséra is. Szegény éned kétségbeesve próbálja kizárni ezt a tudatosságot, mert védekezési mechanizmusai romokban hevernek. Védelem nélkül maradt, s nehéz mibe kapaszkodnia. Ha valaha is megengeded, hogy láss, akkor meghalsz. És ezért olyan nehéz a szeretet, mert szeretni annyit tesz, mint látni, és látni annyi, mint meghalni. De ugyanakkor ez az egész világ leggyönyörűbb és legszívderítöbb élménye. Mert az éned halálában ott van a szabadság, béke derült nyugalom, és öröm.
Ha tehát valóban a szeretet után vágyódsz, akkor fogj hozzá komolyan a látás feladatához, nézz valakit, akit nem szeretsz, és vedd észre előítéleteidet. Nézz valakire vagy valamire, akihez vagy amihez ragaszkodsz, lásd meg a kötődés szenvedését, haszontalanságát és rabságát, és nézd hosszan és szeretettel az emberi arcokat és az emberek viselkedését. Keríts időt arra, hogy csodálattal bámuld a Természetet, a madár röptét, egy virágzó növényt, a száraz levelet, amint porrá őrlődik, a folyam folyását, a hold felkeltét, a hegy égre rajzolódó körvonalát. S miközben ezt teszed, a szívedet elzáró védőréteg lágyulni kezd, elolvad, a szíved pedig újra életre kel, hogy érzékeny és készséges legyen. Szemedből eltűnik majd a sötétség, látásod tiszta és átható lesz, te pedig tudni fogod végre, hogy mi a szeretet.
(Anthony de Mello – A szeretet útja)
