„Mester, mondták neki, tudjuk, igazmondó vagy és helyesen tanítasz. Az emberek személyére sem vagy tekintettel. ”
Lukács 20, 21
Nézz magadba, és lásd meg, hogyan töltötted meg ürességedet emberekkel. Ennek következtében a markukban tartanak. Lásd, hogyan kontrollálják viselkedésedet jóváhagyásukkal és rosszallásukkal. Hatalmukban áll könnyíteni magányosságodon a társaságukkal, dicséretük a fellegekbe röpítheti lelkedet, ugyanakkor kritikájuk és elutazásuk a mélységekbe ránthat. Vess egy pillantást önmagadra, ébrenléted majdnem minden percét arra fordítod, hogy megnyerd az embereket, hogy kedvükbe járj, legyenek akár élők, akár halottak. Az ő szabályaik szerint élsz, elvárásaikhoz igazodsz, társaságukat keresed, szeretetük után vágyódsz, rettegsz gúnyolódásaiktól, sóvárogsz elismerésük után, jámborul aláveted magad a bűntudatnak, amit rád ruháznák; s még a gondolattól is megrémülsz, hogy ne a divat szerint öltözz, beszélj, cselekedj, vagy akár gondolkozz.
Lásd meg azt is, hogy még akkor is tőlük függsz, még akkor is a rabszolgájuk vagy, ha te kontrollálod őket.
Az emberek annyira lényed részévé váltak, hogy már el sem tudnád képzelni az életed a többiek irányítása és hatása nélkül. Valójában meg is győztek arról, hogyha megszabadulnál tőlük, akkor szigetté válnál – magányossá, sivárrá és szeretetlenné. Csakhogy éppen az ellenkezője igaz. Hogyan is tudnál szeretni valakit, akinek a rabszolgája vagy? Hogyan tudnád szeretni azt, aki nélkül élni sem tudsz? Így csak vágyakozhatsz, igényelhetsz, függhetsz, félhetsz és kontrollálhatnak. A szeretetet csak szabadságban és félelemnélküliségben lehet fellelni. Hogyan érheted el ezt a szabadságot? A függőséged és rabszolgaságod elleni kettős támadással. Először is: légy tudatos. Gyakorlatilag lehetetlen függőségben élni, hogy valaki állandóan figyelemmel kísérje függőségének oktalanságát. Csakhogy a tudatosság elégtelennek bizonyúlhat az olyan ember számára, aki másoktól függ. Olyan cselekedeteket kell végeznie, amelyeket szeret. Fedezd fel, hogy melyik az a munka, amit nem a hasznosságáért, hanem önmagáért végzel! Gondolj valami olyanra, amit önmagáért veretsz csinálni, függetlenül attól, hogy sikerül-e vagy sem, hogy megdicsérnek érte, vagy sem, függetlenül attól, hogy szeretnek-e vagy megjutalmaznak-e érte, hogy az emberek tudnak-e róla és hálásak-e érte, vagy sem. Hány ilyen dolog van az életedben, amit egyszerűen azért teszel, mert megragadja lelkedet és örömmel tölt el? Ismerd meg ezeket, tedd őket, mert ezek biztosítják a szabadsághoz és a szeretethez az űtlevelet.
De valószínűleg ezzel kapcsolatban is beléd programozták már a fogyasztói társadalom gondolkodásmódját: egy költemény, tájkép vagy egy zenedarab élvezete időveszteség; neked kell költeményt vagy zeneművet írnod, vagy egy műalkotást készítened. De még ha el is készíted, a mű önmagában nem sokat ér, az alkotásodat másoknak is ismerni kell. Mert mi haszna, ha senki sem ismeri? És még ha ismerik is, semmit sem jelent, ha nem tapsolják meg és nem dicsérnek meg érte. A műved akkor lesz igazán értékes, ha népszerű lesz, és el lehet adni! Így aztán ismét visszakerültél az emberek karjaiba és ellenőrzése alá. Szerintük pedig egy cselekedet értéke nem annak önmagáért való szeretésében, végzésében és örömében van, hanem sikerében.
A miszticizmushoz és a Valósághoz vezető királyi üt nem az emberek világán halad keresztül, hanem azokon a cselekedeten, melyeket önmagukért végzünk, anélkül, hogy a cselekedetek sikerére vagy jövedelmezőségére kacsingatnánk. Ellentétben a közgondolkodással, a szeretetlenség vagy magányosság gyógyszere nem a társaság, hanem a Valósággal való kapcsolat. Abban a pillanatban, ahogy rátapintasz erre a Valóságra, tudni fogod, hogy mi a szabadság és a szeretet. Szabad leszel az emberektől – s ennek következtében képes leszel szeretni őket.
Ne gondold azt, hogy ahhoz, hogy szerethesd az embereket, először találkoznod kell velük. Az nem szeretet volna, hanem vonzódás vagy szánalom. A szeretet a szívből származik a Válósággal való kapcsolaton keresztül. Ez nem egy bizonyos személy vagy dolog szeretete, hanem a szeretet valósága – beáilítottság és hajlam a szeretetre. Ez a szeretet aztán kisugárzik az emberekre és a dolgokra.
Ha azt kívánod, hogy ez a szeretet létezzen életedben, meg kell szabadulnod az emberektől való belső függőségedtől úgy, hogy ráébredsz erre a függésre, s olyan cselekedetekbe fogsz, melyeket önmaguk végzéséért kedvelsz
(Anthony de Mello – A szeretet útja)
