Az ember létezése óta, de talán soha ennyire intenzíven, túl sok energiát veszít el a múltban, a jövőben, a félelmeiben. Nem csoda, hogy miközben a körülöttünk lévő veszélyek messze alúlmaradnak az előző évtizedekéhez, évszázadokéhoz képest, ma egyre többen panaszkodnak magas szorongási szintjükről, a nyomasztó gondolatok súlyáról.
Egyre többen fordulnak a tudatosságba vezető és ott tartó tudatossági gyakorlatokhoz (meditációk, légzési gyakorlatok stb.). Azt kell tudni, hogy ezek teljesen ártalmatlan gyakorlatok, nincs bennük semmi mágikus. Igazából nagyon egyszerűek, de ugyanakkor nehezek is. A nehézség a kitartás hiányából adódik. Itt az egós elménk a ludas, ő akar mindegyre a múltba és jövőbe látogatni, hogy legyen min „rágódnia”.
A jó hír az, hogy minél többet gyakorlod őket, annál könnyebben fogod majd használni tudni a hétköznapokban. Itt az a jó, ha a gyakorlást akkor kezded el, amikor nem vagy stresszes állapotban. Később, amikor már jobban működnek, akkor mindenképpen érdemes stresszes állapotokban is használni, mert köztudottan csökkentik a stresszes hormonok mennyiségét a szervezetben (pl. a kortizol).
A tudatosság elérésében az egyik legnagyobb akadály, amint azt már említettem, az egós elménk, aki nagyon gyakran teszi fel azt a kérdést, hogy „miért kell itt legyek? miért történik ez velem?” A válasz egyszerű: itt vagy, mert itt kell legyél, ez történik veled, mert ez kell történjen veled. Semmi sem jobb bizonyíték erre, mint az, hogy éppen itt vagy és ez történik veled.
Egy másik csapda az un. pozitív gondolkodás, amikor úgy teszünk, mintha nem lenne ott a fájdalom, vagy a kellemetlenség. Ez csak rontja a helyzetet. Légy ott! Éld meg, amit meg kell élj! Légy az, aki vagy! Fogadd a fájdalmat, a kellemetlenséget. Túlleszel rajta. Hagyd a hullámot érkezni és távozni. Ezt követően pedig nem kémleld a múltat, ne próbáld visszatartani. És ne próbáld látni a jövőt, mert csak most tudod megfigyelni magad, most tudsz dönteni.
Az egyik legkézenfekvőbb tudatossági gyakorlat a lélegzet, mert amíg élünk, addig lélegzünk. Itt szívesen osztom meg Anthony de Mello egyik légzési technikáját, amit lelkigyakorlatokon is gyakran használt:
- A gyakorlat elején kb. öt percen át tudatosan érzékeljük testünk különböző részeit…
- Most tudatosítsuk lélegzésünket. Legyünk tudatában annak a levegőnek, amely ki- és bemegy orrlyukunkon…
- Ne összpontosítsunk tüdőnk mozgására; tudatosságunkat korlátozzuk arra, ami orrlyukunkon keresztülhalad…
- Legyünk biztosak abban, hogy nem ellenőrizzük lélegzésünket. Ne vegyünk mélyebb lélegzetet. Ez nem légzési, hanem tudatosítási gyakorlat! Ha aprókat lélegzünk, hagyjuk úgy. Ne avatkozzunk bele. Csak figyeljük meg.
- Valahányszor szórakozottságon kapjuk magunkat, térjünk vissza feladatunkhoz. Segíteni fog, ha kezdetben elhatározzuk, hogy egyetlen lélegzés tudatosítását sem mulasztjuk el. Azonban semmi feszültség! Komoly játékossággal kezdjünk hozzá a gyakorlathoz.
- Tíz-tizenöt percig folytassuk ezt a gyakorlatot.
A fenti gyakorlatot és a tudatosságot ne az elmével végezd, hanem az egész lényeddel. Az elme át akarja majd venni az irányítást, de érdemes őt visszafogni. Az elme fogalmilag képes megérteni a tudatosságot, de csak a szív tudja megélni azt. A tudatosságot pedig nem felfogni, hanem megélni lehet. A szív gyorsabb és bölcsebb, mint az elme, merd rábízni magad a tudatosság útján.
